Hírek
PSZC
Induló felnőttképzések 2026. márciusában
A Pápai Szakképzési Centrum és intézményeinek felnőttek szakmai oktatása és felnőttek szakmai képzése keretében meghirdetett képzései

A szakképzés feladata a korszerű szakmai ismeretek megszerzésére való felkészítés, az egész életen át tartó tanuláshoz szükséges készségek fejlesztése és a gazdaság versenyképességének erősítése az ahhoz szükséges szakemberek képzésén keresztül.
Lehetőség van rugalmas keretek között, akár munka mellett rövid idő alatt a Szakmajegyzékben szereplő szakmát tanulni. A felnőttek emellett számos, szakmai képzés keretében megszerezhető szakképesítés közül is választhatnak.
Technikumi szakmai oktatásba az érettségivel rendelkezők, szakképző iskolai szakmai oktatásba pedig azok kapcsolódhatnak be, akik alapfokú végzettséggel rendelkeznek. A szakmai képzésben való részvétel feltételeit és a képzés időtartamát a Programkövetelmények (PK) határozzák meg.
A szakmát tanulók szakmai oktatása ágazati alapoktatásból és szakirányú oktatásból áll, és szakmai vizsgával zárul. A szakképesítés megszerzésére irányuló szakmai képzést képesítő vizsga zárja, és a sikeresen vizsgázók államilag elismert szakképesítést tanúsító képesítő bizonyítványt kapnak.
A Pápai Szakképzési Centrum intézményeiben 2026. márciusában induló képzések felnőttképzési jogviszonyban:
Pápai SZC Acsády Ignác Technikum és Szakképző Iskola
Felnőttek szakmai képzése keretében meghirdetett szakképesítések
- Dajka (01193003)
- Élelmiszer-eladó (04163011)
- Gallyazó-daraboló (08212001)
- Ingatlanközvetítő (04164005)
- Pedagógiai munkatárs (Pedagógiai asszisztens) (01194002)
- Személy- és vagyonőr (10323009)
Jelentkezéssel kapcsolatos további információk elérhetők az intézmény honlapján.
Pápai SZC Acsády Ignác Technikum és Szakképző Iskola Sümegi telephely
Felnőttek szakmai oktatása keretében meghirdetett szakmák
- Kisgyermekgondozó-, nevelő
- Logisztikai technikus
- Oktatási szakasszisztens
- Szociális ápoló és gondozó
- Kereskedelmi értékesítő
Felnőttek szakmai képzése keretében meghirdetett szakképesítések
- Dajka (01193003)
- Demencia gondozó (09214001)
- Számítógépes adatrögzítő (04153001)
- Személy- és vagyonőr (10323009)
- Virágkötő és virágkereskedő (08124006)
Jelentkezéssel kapcsolatos további információk elérhetők az intézmény honlapján.
Pápai SZC Faller Jenő Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
Felnőttek szakmai oktatása keretében meghirdetett szakmák
- Bádogos
- Burkoló
- Hegesztő
- Informatikai rendszer- és alkalmazás-üzemeltető technikus
Felnőttek szakmai képzése keretében meghirdetett szakképesítések
- Élelmiszer-eladó (04163011)
- Számítógépes adatrögzítő (04153001)
- Személy- és vagyonőr (10323009)
Jelentkezéssel kapcsolatos további információk elérhetők az intézmény honlapján.
Pápai SZC Jókai Mór Közgazdasági Technikum és Kollégium
Felnőttek szakmai oktatása keretében meghirdetett szakmák
- Logisztikai technikus
- Pénzügyi-számviteli ügyintéző
Felnőttek szakmai képzése keretében meghirdetett szakképesítések
- Munkavédelmi előadó (10224002)
- Számítógépes adatrögzítő (04153001)
- Vállalkozási mérlegképes könyvelő - hatósági képzés
Jelentkezéssel kapcsolatos további információk elérhetők az intézmény honlapján.
Pápai SZC Reguly Antal Szakképző Iskola és Kollégium
Felnőttek szakmai oktatása keretében meghirdetett szakmák
- Festő, mázoló, tapétázó
- Logisztikai technikus
Felnőttek szakmai képzése keretében meghirdetett szakképesítések
- Dajka (01193003)
- Élelmiszer-eladó (04163011)
- Számítógépes adatrögzítő (04153001)
- Falusi vendéglátó (10133006)
- Személy- és vagyonőr (10323009)
Jelentkezéssel kapcsolatos további információk elérhetők az intézmény honlapján.
Az állam
- az első kettő szakma megszerzését az első szakmai vizsga befejezéséig, a második szakma esetén legfeljebb három tanéven keresztül,
- a szakmai képzéshez kapcsolódó első szakképesítés megszerzését az első képesítő vizsga befejezéséig és,
- a technikumban felnőttképzési jogviszony keretében az érettségi bizonyítvány megszerzését
az általa fenntartott szakképző intézményben ingyenesen biztosítja.
KAPCSOLÓDÓ HÍREK

Szakma Sztár Fesztivál 2026-második hely
„Tanulj szakmát és legyél Te a szakmád sztárja!”
PSZC
Térségünk a közeljövőben-előadás
A rendezvény fő célkitűzése, hogy az ifjúsági, oktatási és foglakoztatási szektor helyi szereplőinek együttműködését elősegítő programmal tájékoztatást adjunk a járásban élőknek a térség szakember igényéről, a képzési lehetőségekről.
PSZC

Jókai 200 zárógála
A Jókai 200 emlékév zárógálájára utaztak a Pápai Szakképzés Centrum diákjai.
PSZC


